2014.11.18.
Étterem egy óriási fenyőfa koporsó belsejében
Nehéz megmondani, mi vezette arra az ukrán temetkezési vállalkozót, hogy egy hatalmas koporsó belsejében éttermet nyisson. Marketing fogásként sem utolsó az ötlet, vagy talán egyszerűen csak szereti a foglalkozását, és nem mellesleg, vélhetően szeret jókat enni. Mindenesetre, 2009-ben, az ukrajnai Truskavecben megnyílt az Örökkévalóság étterem. Méreteivel beállította a „világ legnagyobb koporsója” Guinness rekordot.
A 20 m hosszú, 6 m széles és 6 m magas, ablaktalan építmény belső kiképzése hűen követi a külső megjelentést – kisebb koporsók, keresztek és temetési koszorúk képezik a dekorációt.
Az összes fényt az asztalokon pislákoló mécsesek szolgáltatják a vendégeknek.
A borzongató vacsoraélményre vágyók az ételek neveiben is a temetkezés és halál témájáról elnevezett ételeket találhatnak az étlapon: „Kilenc nap”, Negyven nap”, utalva a helyi gyászolási szokásokra, egy másik fogás fantázianeve pedig „Találkozzunk a Paradicsomban.”
Az étterem egyetlen, stílszerű rendeltetése talán a halotti torok megrendezése lehetne.
A tulajdonos biztos benne, hogy sok, új élményre vágyó turistát vonz majd a bizarr formájával és baljós ételneveivel csalogató étterem.
Aki ide betér, valószínűleg egyetért a mondással, hogy senki nem tudhatja, melyik lesz az utolsó vacsorája.
Arra már nem térnek ki a hírek, hogy miként kíván jó étvágyat, kellemes tartózkodást a pincér.