Eltemették Fülöp Valter Zala megyei rendőrfőkapitányt

2014.05.14.

Eltemették Fülöp Valter Zala megyei rendőrfőkapitányt

Tragikusan fiatalon, 42 évesen hunyt el május 2-án, méltósággal viselt, gyógyíthatatlan betegség következtében az egyik fővárosi kórházban. A családtagok és rokonok mellett, több ezer tisztelője kísérte utolsó útjára szombaton, a Zala megyei Pacsán.

Fülöp Valter a whiskys rabló kézre kerítőjeként vált közismertté; a nyomozásról könyvet is írt.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány búcsúbeszédében azt mondta: olyan rendőrtől kell búcsút venni, "aki sugározta a megtalált életpálya örömét, akinek közismert volt a hivatása iránti elkötelezettsége, akinek egész élete, emberi magatartása, múltbéli tettei az ércnél maradandóbban őrzik emlékét". Felidézte, hogy Pacsán született és járt általános iskolába, majd a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban érettségizett, és sorkatonai idejét is ebben a városban töltötte. A rendőrtiszti főiskola után a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen is diplomát szerzett.

A fővárosi XI. kerületi rendőrkapitányság vizsgálati alosztályán, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálati főosztályán több beosztásban is dolgozott. A XII. kerületi kapitányság vezetői, majd a BRFK bűnügyi igazgatói posztja után vette át a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetését - sorolta fel az országos rendőrfőkapitány. Fülöp Valter doktori címet is szerzett, és dandártábornokká nevezték ki. A Belügyminisztérium saját halottjaként kísérték utolsó útjára.

Fülöp Valter ravatalánál díszőrséget álltak a magyar rendőrség vezetői, a megyei főkapitányok, jelen voltak bírósági, ügyészségi vezetők, a társhatóságok képviselői, szlovén és horvát rendőri vezetők, Zala megyei politikusok és polgármesterek, továbbá művész barátai. Búcsúztatásán felvételről Gesztesi Károly mondta el Fülöp Valter két versét, egyik költeményének feldolgozását pedig a Kormorán együttes adta elő. Amikor koporsóját a sírgödörbe engedték, a megyében megszólaltak a rendőrautók szirénái. A katonai díszszázad részvétele mellett zajló temetés zárásaként a Készenléti Rendőrség zenekara játszotta el a Himnuszt.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!