GYŐZ A PRAKTIKUM A TEMETKEZÉSBEN IS

2014.10.25.

GYŐZ A PRAKTIKUM A TEMETKEZÉSBEN IS

A világ több pontján is lépéskényszer alakult ki - elkövetkezhet az "emeletes" temetkezések kora.

Már több országban érezhető a tendencia, mely szerint az értékes földterületet mindinkább el kívánják vonni a hagyományos, koporsós temetésektől, mert kevés az erre felhasználható terület a helyi népességhez képest; a temetők pedig lassan és véglegesen megtelnek.

Kínában, a már lassan kezelhetetlen mértékű túlnépesedesés miatt, egyre több tartományban támogatják az urnás temetkezést a koporsós sírhelyek vásárlásával szemben. Ez utóbbi lassan már megfizethetetlenül drágává válik, illetve több helyen már konkrét rendeletekkel, tiltják is a koporsós temetkezést. A hamvak tengerbe történő temetését pedig egyenesen ingyenessé tették, szintén a fenti célzattal.

Nagy-Britanniában egy speciális, új megoldás kelti fel egyre több temető kezelőjének ill. -tulajdonosának figyelmét: az ú.n. moduláris- vagy emeletes temetkezési technológia, melyet az itt látható képen mutatunk:

A brit emeletes temetkezési séma

Több ok miatt is teret nyerhet az újfajta temetkezési mód: egyrészt a szabad földterületek hiánya és betelése, másrészt a temetkezés céljára alkalmatlan földminőség (pl. homok).

A legújabb hírek szerint, Izraelben olyan súllyal merült fel a vázolt probléma, hogy a rabbinátus (zsidó vallási vezetőség) már megvizsgálta és rövid úton engedélyezte is az eddig példátlan temetkezési módot, a szigorú vallási rendszabályok ellenére is. A Tel-Aviv külvárosában fekvő százötven hektáros Jarkon temető például már majdnem betelt száztízezer sírhellyel, de az oda tervezett harminc, magasba szökő építménynek köszönhetően képes lesz további huszonöt évre megoldani a város lakóinak eltemetését. Már el is készült az első, huszonkét méter magas, emeletes épület, amelynek minden egyes szintjén sírokat helyeznek majd el. Az egyes szinteken növényekkel borított teraszokat is kialakítottak.

Zsúfolt temető Izraelben

Érzékelhető tehát, hogy akár föld alatt, akár föld fölött, de egyre több helyen törekszenek a rendelkezésre álló terület többszörös kihasználására. Természetesen, a hagyományos temetési mód is elérhető lesz továbbra is, de távolabbi, messzebb eső temetőkben, és egyre borsosabb sírhely árak mellett.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

#1 - ISTVAN2018.10.13. 21:46

NEM LEHET"MÉLY GARÁZS" CSAK BEMENETTEL! OUT PUT A MENYORSZÁG!